Deprecated: mysql_escape_string(): This function is deprecated; use mysql_real_escape_string() instead. in /home/qprthu/public_html/wp-content/themes/salient/functions.php on line 6
Velünk történt | QP Zrt.


Velünk történt

Category

Velünk történt

Akadémiai díjat alapított a QP Zrt.

By | Egyéb, Velünk történt | No Comments

Évente 20 millió forint a legeredményesebb

45 év alatti kutatóknak

Megtartva az elmúlt évtizedekben támogatottak körét, az alkalmazott tudományok területén elért sikerek elismerésére, 2018. szeptember 7-én jelentette be Vékás Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, hogy közös díjat hoznak létre, melyre évente 20 millió forintot adományoz a QP Zrt. A díj a kiemelkedő eredményeket elért, 45 év alatti kutatókat jutalmazza. Az MTA elnöksége 2018. májusi ülésén elfogadta Bogisich Ferenc tulajdonos-vezérigazgatónak a díj alapítására tett felajánlását. Eszerint a QP Zrt. a Magyar Tudományos Akadémiával közösen díjat alapít, melynek odaítélését az MTA-ra bízta. A díj az alkalmazott tudományok terén kiemelkedő eredményeket elért, 45 év alatti kutatókat jutalmazza. Az élet- és társadalomtudományok területéről 1-1 főt, a természettudományok területéről 2 főt, továbbá 1 főt a külföldön tevékenykedő magyar tudományos közösségből.

A díj pénzjutalommal és iparművésszel terveztetett „trófea” átadásával is jár, amelyen az MTA és a QP Zrt. logója is megjelenik.

Az elismerést az alapítvány kuratóriuma ítéli oda. A testület tagjai az MTA három alelnöke, egy külföldön élő magyar származású tudós, valamint a QP Zrt. vezérigazgatója. A díjat 2019-ben adják át először. Az ünnepélyes díjátadásra az MTA évi rendes közgyűlésének ünnepi megnyitóján kerülhet sor.

7-kep

6-kep
5-kep

Gyártócsarnok avató a 25 éves QP Zrt.-nél

By | Egyéb, Velünk történt | No Comments

A Qualitative Production Gépipari és Kereskedelmi Részvénytársaság, idén ünnepli az alapítás negyedszázados jubileumát. A cég történetének legnagyobb beruházását valósította meg a győri Bükkfa utcában. Elkészült harmadik termelőüzeme – QP3 -, ahol automatizált szériagyártásban hengerfejeket munkálnak meg a mexikói tulajdonú NEMAK Kft.-nek.
A 6,2 milliárd forintos beruházáshoz az állam egyedi kormánydöntés alapján (EKD) 1 milliárd 548 millió forinttal járult hozzá.
A csarnok avatatására Bogisich Ferenc vezérigazgató úr Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert kérte fel, aki avató beszédét követően átvágta a szalagot és átadta az új csarnokot. Az eseményen Borkai Zsolt Győr város polgármestere és Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő is beszédet mondott.

1-kep

2-kep
Robotizált gyártósorok a QP3-ban – megérkezett a robottechnika
Az autóipari beszállítókkal szemben támasztott igények folyamatosan növekednek, a partnerek nagyobb megmunkáltságú, magas minőségű alkatrészeket szeretnének minél rövidebb határidővel kapni egyre nagyobb volumenben. A QP Zrt. ezt felismerve döntött úgy, hogy robotizált gyártósorok üzembe helyezésével hajtja végre új beruházását, ami egyben jelentősen növeli a cég hatékonyságát is.
Az átadott 6000 négyzetméteres üzemcsarnok alapvetően megváltoztatja a cég teljesítőképességét. A QP3 az elmúlt tíz évben megszerzett szakmai tapasztalatokra épít, a beruházással a cég kapacitása megduplázódik, az új üzemben robotizált gyártósorokon folyik a termelés. A tulajdonos a fejlesztéstől azt is reméli, hogy a már aláírt szerződéseken túl cége az Audi első körös, első magyar tulajdonban lévő hengerfej-beszállítója lesz és ezzel ipartörténelmet ír.
A cég már a QP2-üzemben is alkalmaz robotokat részfeladatok ellátására. A QP3 esetében a teljes termelési folyamat automatizált. A QP mérnökei az autóiparban jól ismert ENSU japán gépgyártó cég szakembereivel közösen dolgozták ki a technológiát, illetve a gyártási folyamatokat. A gépek és készülékek számos elemét, alkatrészét a QP Zrt. egyedi gyártással foglalkozó üzletága állította elő. Ez jól mutatja azt, hogy a cég saját komplexitásából hogyan képes profitálni.
Az információs technológia és az automatizálás egyre szorosabb összefonódását, illetve ezen keresztül a gyártási módszerek alapvető megváltozását hozza el az új időszak, az Ipar 4.0. Az automatizáció önmagában nem újdonság, az azonban igen, hogy a gyártási folyamat során hatalmas adattömeget lehet összegyűjteni és feldolgozni.
Az adatközpontú gyártás az optimalizálást jelenti a termelésben.

3-kep

Bogisich Ferenc tulajdonos-vezérigazgató elmondta:
A QP3-beruházást nem közvetlenül a Tier-1-es pozíció eléréséért indítottuk el, hanem a Nemak Győr Kft. egy újabb, nagy volumenű, szériagyártásra vonatkozó megbízása hívta életre. A Tier-1-es beszállítói pozíció felé vezető út mintegy negyedét tettük meg, de ezt a szintet azonnal nyolcvan százalékra tudjuk növelni, amint használatba vesszük harmadik üzemünket, a QP2-höz hasonlóan zöldmezős beruházással felépült, 6000 m²-es QP3-at. Számos műszaki megoldást, illetve a folyamatokat mi magunk terveztük, ezáltal jelentős tudást és tapasztalatot is felhalmoztunk házon belül. Törekedtünk arra, hogy amit csak lehet, automatizáljunk. Nemcsak a munkaerőhiány enyhítése okán, hanem azért is, hogy a termelési rendszerünk a lehető leghatékonyabb, illetve maximálisan rugalmas legyen.

4-kep

FIA Kamion Európa-bajnokság és Fesztivál Hungaroring, 2018. június 16-17.

By | Velünk történt | No Comments

A Kamion Európa bajnokság (ETRC) ideje alatt június 17-én, HIPA szervezésében kötetlen járműipari partnertalálkozón vett részt a QP Zrt. képviseletében Koczka Szabolcs értékesítési vezető
Immár negyedik alkalommal szurkolhattunk együtt Magyarországon a kamionsport legkiemelkedőbb eseményén Kiss Norbi kétszeres Európa-bajnok pilótánknak. A rendezvényen a kamioncsodák mellett a European Street Freestyle Cup idén először kápráztatta el nagy teljesítményű motorokkal, akrobatikus gyakorlatokkal a nézőket.

a             j              v

Konferencia az EU és Japán közötti partnerségről

By | Velünk történt | No Comments

A QP Zrt. is meghívást kapott a „Kereskedelempolitika – Piacrajutás – Exportlehetőségek” című külgazdasági konferenciára, mely 2018. június 14-én a Külgazdasági és Külügyminisztériumban került megrendezésre. A rendezvény elsődleges célja az exportáló vagy potenciálisan exportáló vállalkozások EU-n kívüli országokba irányuló kivitelét előmozdító ismeretének és háttértudásának bővítése volt. A konferenciát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Sato Kuni Japán Magyarországra akkreditált nagykövete nyitotta meg. A meghívottak többek között Marco Chirullo, az Európai Bizottság helyettes főtárgyalójának, Hiroo Inoue, a Japán Külkereskedelmi Szervezet brüsszeli irodájának főigazgatójának valamint Kerekes András tokiói külgazdasági attasénak az előadásait hallgathatták meg.

A QP Zrt.-t Palkó Ildikó megbízott ügyvezetőnk képviselte a rendezvényen.

Fotók: Fejér Bernadett

                                                 h                         k

XII. Pécsi Pénzügyi Napok

By | Velünk történt | No Comments

2018. április 12-13-án kerültek megrendezésre a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete közös szervezésében a XII. Pécsi Pénzügyi Napok. A kétnapos rendezvény plenáris ülésein a monetáris és a fiskális rendszer aktuális kérdéseit vizsgálták a jelenlévők a magyar adórendszer és bankrendszer szemszögéből. Palkó Ildikó megbízott ügyvezetőnk és egyben gazdasági vezetőnk is résztvevője volt a konferenciának.

Győr díszpolgára lett Bogisich Ferenc

By | Velünk történt | 168 Comments

2018.03.15-én a Városháza dísztermében, az ünnepi díszközgyűlésen a hagyományok szerint átadták a város díszpolgára címeket, a Pro Urbe Győr és a sajtódíjakat.
Győr díszpolgára lett Bogisich Ferenc, a QP Zrt. vezérigazgatója munkahelyteremtő, valamint a győri oktatási, egyházi, kulturális és sportélet támogatását szolgáló széleskörű szponzorációs tevékenysége elismeréseként.

bogisich-ferenc2                     bogisich-ferenc1

HIPA Járműipari Konferencia 2018

By | Velünk történt | 2,984 Comments

2018. március 2-án HIPA járműipari konferenciára kapott meghívást a QP Zrt., melyen Bogisich Ferenc vezérigazgató és Palkó Ildikó megbízott ügyvezető vettek részt. A magyarországi járműipari ágazat legjelentősebb hazai és nemzetközi szereplői, valamint a kormányzat képviselői idén már ötödik alkalommal ültek egy asztalhoz a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) szervezésében. A konferencia célja a jövőbeli ágazati trendek, valamint az ebből adódó kihívások és fejlődési irányok megvitatása. A rendezvényen felszólalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és a hazánkban letelepedett járműipari nagyvállalatok képviselői.

kep4         kep5     kep6

Kormányzati támogatás a QP Zrt.-nek

By | Velünk történt | 120 Comments

2018. február 22-én a Külgazdasági és Külügyminisztériumban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr sajtó nyilvános bejelentést tett a QP Zrt. kormányzati támogatásáról. Vállalatunk egyedi kormánydöntés keretében 1 milliárd 548 millió 850 ezer forint vissza nem térítendő támogatást kap a Magyar Kormánytól a QP3 csarnok fejlesztéshez.

A QP Zrt. harmadik 6000 m² üzemcsarnokával és ezzel együtt megnövelt kapacitásával kíván eleget tenni a nemzetközi autóipar meghatározó szereplőitől érkező, egyre nagyobb volumenű megbízásoknak. A QP3-beruházást a Nemak Győr Kft. egy új, nagy volumenű, szériagyártásra vonatkozó megbízása hívta életre. A fejlesztéssel a QP Zrt az utolsó lépését teszi meg afelé, hogy elsőkörös autóipari beszállítóvá váljon az Audinál. A QP3 üzemcsarnok zöldmezős beruházással készül és az ipar 4.0 koncepció szellemében tervezett automatizált gyártósorokkal lesz felszerelve, melyeket a vállalat mérnökei terveztek egy, az autóiparban jól ismert japán gépgyártó cég közreműködésével. A QP Zrt. ezzel a beruházással 120 új munkahelyet hoz létre és teljes termelőterülete meghaladja majd a 12 000 négyzetmétert.

kep1           kep2          kep3

Az angol nagykövet látogatása

By | Velünk történt | 533 Comments

A QP Zrt.-nél járt látogatóban Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete. Nagykövet úr elsősorban a vállalatot szerette volna megismerni, mert magyarországi együttműködő partnereket keres a Szigetország számára. Iain Lindsay elmondása szerint a közép-kelet európai régió gazdaságilag egyre fontosabb szerephez fog jutni az elkövetkező években. A skót származású nagykövet még hazájában, Budapestre érkezése előtt elkezdett magyarul tanulni, majd Magyarországon is folytatta tanulmányait és nemrégiben C1, emelt szintű nyelvvizsgát tett. Elmondása szerint nagyon jól érzi magát hazánkban és reményei szerint még néhány évet nálunk fog tölteni. A kitűnő hangulatú tárgyalásokat követőn várjuk a későbbi együttműködés lehetőségét.

angolnagykovet2angolnagykovet1angolnagykovet3

Évzáró vacsora a Qp-nál

By | Velünk történt | 1,468 Comments

December közepén a 2017-es év lezárásaként műsoros vacsorával vendégelte meg a QP Zrt. vezetősége dolgozóit. Az ünnepi hangulat megteremtéséről a dunaszerdahelyi Jókai Színház egy fiatal művésznője gondoskodott, aki karácsonyi dalokat énekelt. Az előadást követően Bogisich Ferenc vezérigazgató úr tartott 2017-es évértékelő és 2018-as évre előretekintő beszédet, majd meglepetésként ajándékcsomagot adott át a cég dolgozóinak köszönetként egész éves munkájukért. A vacsorát kellemes, kötetlen hangulatban fogyasztottuk el majd az étkezés után még egy kis mulatozásra, táncolásra is sor került.evzarovacsora3evzarovacsora1evzarovacsora2



Notice: Undefined index: wpglobus-language in /home/qprthu/public_html/wp-content/themes/salient/footer.php on line 262

Notice: Undefined index: wpglobus-language in /home/qprthu/public_html/wp-content/themes/salient/footer.php on line 265

Notice: Undefined index: wpglobus-language in /home/qprthu/public_html/wp-content/themes/salient/footer.php on line 268

Notice: Undefined index: HTTP_REFERER in /home/qprthu/public_html/wp-content/plugins/wp-back-button/wp-back-button.php on line 80
Back